Szállás Várpalota, szállásfoglalás, programok, látnivalók egy helyen.

útiterveim Belépés
Hétvégére
Következő nyaralásra
Egyszer megnézném

Várpalotai Homokbánya

  • Várpalotai Homokbánya, Várpalota

Elérhetőségi adatok
Várpalota, 8100., Gagarin utca 3. - térkép
+36 87 555 282, +36 70 682 4340
bakosj@bfnp.hu
  Szállásfoglalás a környéken »
Ismeri a szolgáltatást?
Írjon értékelést

Ez a felhagyott homokbánya valójában igazi aranybánya – az is igaz azonban, hogy csak az érdeklődő emberek számára mutatja meg ezt a rejtett arcát (és nem árt ehhez egy jó nagyítólencsét is magunkkal vinni).

A területen több rétegben egymásra ülepedve miocén kori (mintegy 25 millió éves) édes- és sósvízi homoküledék található, amelyeket már sárga és szürkésebb árnyalataik is szépen elkülönítenek egymástól. A homokos részt több méter vastag kavicsos hordalék fedi, amelynek fő összetevője a földtörténet középkorából származó dolomit, valamint pleisztocén mészkő.
A kerítéssel körbevett védett bánya udvarát ízlésesen parkosították. A bejáratánál pedig a közeli lignitbányából ideszállított, elszenesedett, de kovasav által tartósított magnóliafa-leleteket tekinthet meg az ideérkező.

Mikor? Nyitva egész évben 9:00-18:00 óráig, ünnepnapok kivételével minden nap, előzetes bejelentkezéssel e-mailen, telefonon, faxon vagy levélben.

FONTOS! Turisztikai tartalmat mindenki szabadon regisztrálhat, melyről az adatok között megadott e-mail cím tulajdonosát automatikusan értesítjük. A fenti adatok valódiságát a feltüntetett e-mail cím (bakosj@bfnp.hu) tulajdonosa eddig még nem igazolta vissza!

Ha Ön a fenti tartalom kapcsolattartója, kérjük kattintson ide!

Értékelések  Írjon értékelést

Nézz körül máshol is

 
Ez az oldal cookie-kat használ, hogy biztosítsa a legjobb felhasználói élményt. Rendben